A nedvesség az épületek egyik legnagyobb ellensége. Ha egyszer bejut az alapokba és a falakba, nem csak esztétikailag okozhat problémát, de az ingatlan szerkezetét is roncsolhatja, míg hosszú távon a benne élők egészségügyi állapotát is veszélyeztetheti.
Tudta? Napjainkban már utólagos vízszigetelésre is lehetőség van, így a legrosszabb állapotban lévő házak is megmenthetőek. Cikkünkben részletesen bemutatjuk a témakör hátterét: a fogalmi és technológiai alapok ismertetésétől, a kivitelezés menetéig.
Ebben a cikkben:
Utólagos vízszigetelés mint az épületkarbantartás alapja
A nedvesség az egyik legkártékonyabb elem az építőanyagokra nézve. A falazat (legyen az tégla, beton vagy vályog) porózus szerkezetű, magyarán a víz felszívására és megtartására egyaránt képes, amely több szempontból is problémát jelenthet.
Egyrészt, a víz télen megfagyhat, amely tágulást, majd repedéseket okozhat. Másrészt, így a falakon megjelenő salétromosodással, sókivirágzással is szembe kell nézni, amely amellett, hogy bántja a szemet, még statikai problémákat is előidézhet, és a falszerkezetet is gyengítheti. Emellett köztudott, hogy a nedves falak kiváló táptalajt biztosítanak a penészgombáknak, amelyeknek a spórái bekerülhetnek a levegőbe – ez mindenkire káros, de az asztmásokra, az allergiásokra, a gyermekekre és az idősekre nézve, különösen veszélyes is.
Tehát a vízszigetelés jelentősége és célja magától értetődik: az épületkarbantartás alapja, hiszen megakadályozza, hogy a víz (valamint a vízpára) bejusson a ház szerkezetébe. Jobb esetben a vízszigetelést már az építkezés során integrálják az alapzatba, a falakba, a padlóba, stb., de a valóságban ez sokszor elmarad, vagy nem megfelelően kerül kivitelezésre. Ilyenkor elengedhetetlen az utólagos beavatkozás, főleg, hogyha a falak mindig nedvesek, vagy gyakori a korábban említett penészedés, illetve salétromosodás.
Napjainkra több utólagos vízszigetelési technológia is rendelkezésre áll. Fontos azonban tudni, hogy az épület típusától, állapotától – valamint a probléma mértékétől – függ, hogy melyik jöhet szóba. Ilyen módon beszélhetünk fizikai (lemezbeütés), kémiai (injektálás) és felületi (pórustömítő anyagokkal való kezelés) beavatkozásról.
Honnan tudhatom, hogy utólagos vízszigetelésre van szükség?
Amennyiben a birtokában lévő ingatlan 30-50 évnél idősebb, szinte borítékolható, hogy eljött az utólagos vízszigetelés ideje. Egyfelelől, akkoriban még nem volt általános gyakorlat a professzionális technológiai kivitelezésre, másfelől a régen alkalmazott anyagok (például: bitumen, kátrány) mára már feltehetőleg elöregedtek, ezzel elveszítve a vízzáró képességüket.
Viszont érdemes megjegyezni, hogy nem kizárólag a régi házak lehetnek érintettek a témában. Új építésű ingatlanoknál is gyakran tapasztalhatóak kivitelezési problémák, vagy épp azoknak a teljes hiánya.
Intő jel lehet a(z):
- nedves, hűvös tapintású fal,
- lepergő vakolat vagy festék,
- fehér színű sókivirágzás a falon (salétrom),
- penészfolt,
- állandó dohos szag a helyiségekben,
- felpúposodott burkolat (például parketta).
Amennyiben akár egyet is észlel otthonában a felsoroltak közül, célszerű minél hamarabb cselekednie. Több probléma együttes jelentkezésekor pedig gondolkodás nélkül, azonnal érdemes szakmai segítség után néznie.
A technológiai alapoktól az anyaghasználatig
Amint azt már érintettük, az utólagos vízszigetelés fogalma nem egyetlen módszert takar, hanem több technológia gyűjtőnevét.
Ezek közül a következőek a legnépszerűbbek:
- Injektálás: vegyi anyagokat juttatnak a falakba, amelyek kikristályosodnak, majd elzárják a víz útját.
- Lemezbeütés: speciális fém- vagy műanyaglemezeket ütnek a falba, ezzel létrehozva egy vízszintes szigetelést.
- Falátvágás: a fal alsó részét átvágják, hogy szigetelőanyagot helyezhessenek a belsejébe.
- Külső szigetelés: ásatással elérik a fal külső oldalát, amelybe vízszigetelő réteget helyeznek el.
Az eltérő technológiák között nem létezik jó és jobb, ugyanis a vízszigetelésre váró épülettől függ, hogy melyik lesz az ideális választás. A kivitelezési munkálatok különbségeiből adódóan más-más előnyeikkel lehet számolni.
Általánosságban a falátvágás egy kiváló, és végleges megoldás, azonban bontással, így rengeteg kosszal is jár. Az injektálás ehhez képest egyszerűbb, népszerűbb és kíméletesebb lehetőség, az egyetlen hátránya, hogy nem megvalósítható az összes falazattípussal. Minden más azonban mellette szól: a költséghatékonyságtól és az 1-2 napos, gyors kivitelezéstől, a minimális bontási munkán át, a tartós és hatékony vízzáró funkcióig.
A folyamat során, a szakemberek sok kis lyukat fúrnak a fal alsó részébe, melyen keresztül speciális, vízlepergető anyagot – például szilikont, mikroemulziót – juttatnak be a belsejébe nyomás alatt. Ezeknek az anyagoknak közös tulajdonsága, hogy a pórusokban kikristályosodnak, ezáltal nagyszerű vízszigetelő réteget képeznek.
Az ideális anyagválasztás is számít
Egy sikeres vízszigetelési projekt kulcsa a megfelelő anyagválasztás is, mert ez határozza meg a vízzáró képesség minőségét, a hosszú távú stabilitást és tartósságot, illetve az épület szerkezetével való kompatibilitást. Például egy vályogház szerkezetébe nem lehet minden injektáló anyagot bejuttatni, mert az tönkreteheti a falakat. Ugyanígy, hiába a tökéletes kivitelezési munka, hogyha az anyag nem tapad meg, és idővel lebomlik.
Ezért elengedhetetlen, hogy az utólagos vízszigetelés részletei helyszíni felmérést követően, szakértői konzultáció mellett körvonalazódjanak.
Gyakran használt anyagok például:
- szilikonos mikroemulziók (injektáláshoz),
- kenhető, bitumenes szigetelések,
- bentonitos szigetelő lemezek,
- epoxi- vagy poliuretán gyanták,
- akrilát gélanyagok,
- cementbázisú pórustömítők.
Utólagos vízszigetelés a gyakorlatban – így zajlik az injektálás
Amint említettük, az injektálás egy gyorsan kivitelezhető, praktikus megoldás, de még így is alaposságot, precitizást, magas fokú figyelmet igényel.
Így zajlik a gyakorlatban:
- lépés: helyszíni felmérés során meghatározásra kerül a nedvesedés mértéke, típusa, oka.
- lépés: a kivitelezők lyukakat fúrnak a falba, egymástól szabályos távolságba, egy meghatározott szögben.
- lépés: a fúrt lyukakból kitisztítják a port és a törmeléket.
- lépés: a vízlepergető anyagot nyomás alatt befecskendezik a falazatba.
- lépés: kivárják a száradási időt, amely alatt a vízlepergető anyag kikristályosodik, majd megszilárdul.
- lépés: utómunkálatokat végeznek, magyarán újravakolnak, és a falfelületet teljes mértékben helyreállítják.
Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy a falak teljes kiszáradása akár hónapokat is igénybe vehet, de cserébe már néhány héten belül megtapasztalható az utólagos vízszigetelés áldásos hatása. Például megszűnik a dohszag, nem történik páralecsapódás, és jelentős mértékben javul a beltéri levegő minősége.
A megbízható szakértelem a tartós megoldás záloga
A víz elleni védelem több egy technikai kérdésnél: egyszerre elővigyázatosság és befektetés az otthona jövőjébe. Egy gondosan elvégzett utólagos vízszigetelés évtizedekre megoldást kínál a nedvesség okozta kockázatokkal szemben, biztonságosabbá, egészségesebbé, élhetőbbé teszi a teret az egész családja számára.
A dohszag, a salétrom vagy a foltos vakolat megjelenésével nem érdemes tovább várni, célszerű azonnal segítséget keresni. Választás közben fontos szem előtt tartani, hogy a munkálatok sikerét nem kizárólag az ideálisan kiválasztott alkalmazott technológia jelenti, hanem a mögötte álló szakértelem és felelősségvállalás is.
Egy hiteles kivitelező nem ígér csodát: helyette transzparensen kommunikál a fennálló helyzet részleteiről, és garanciával alátámasztott munkát kínál. Ismeri a különböző épületszerkezetek sajátosságait, kerüli a sablonmegoldásokat, és minden esetben az adott ingatlanhoz illeszkedő technológiát választja.
Aviz-falszigeteles.hu/ csapatával pontosan ezt a szemléletet képviseljük. Több évtizedes tapasztalattal, modern injektálási eljárással és precíz kivitelezéssel dolgozunk, a helyszíni felméréstől a végső helyreállításig. A munka elvégzését partnerségben tesszük, a folyamat megértésében egyaránt segédkezünk.
Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődését, vegye fel velünk a kapcsolatot a honlapunkon megadott elérhetőségek egyikén – várjuk a jelentkezését!
YOUR PLACE
SEGÍTÜNK MEGOLDÁST TALÁLNI
Kérjen árajánlatot, vagy INGYENES visszahívást!
Töltse ki az alábbi űrlapot!
Az űrlap elküldése után a következő fog történni:
1. Két órán belül én, vagy egy kollégám fel fogjuk Önt hívni.
2. A részletek egyeztetése után telefonon adok egy árajánlatot.
3. Az árajánlatot e-mailben is átküldöm.
04-09-014625
26515786-2-04
5600 Békéscsaba, Gyár utca 25.
Hét - Szo 7:00 - 19:00